Szorgalmas kismamák, hajrá! – a hónap inspirációja
Eheti kismamás-kisbabás inspirációs bejegyzésünkben a kiságy fölötti forgók kerülnek terítékre, melyek a kisbabák kíváncsi tekintetét hivatottak vonzani. Sok helyen lehet venni ilyesmiket, ezek nagyon színes, csillognak, világítanak, zenélnek és drágák. Szinte mindenkitől azt hallani, hogy erre felesleges pénzt kiadni, pláne sokat, hiszen a zenélő játékok fogják először az őrületbe kergetni a szülőket, másrészt ezek a játékok rövid ideig zenélnek, így kénytelen a szülő percenként újra felhúzni, hogy ne legyen hiszti. Másrészt, amint már fel tud tápászkodni a csöppség az ágyban és eléri a forgót, annak annyi, legyen az egy otthoni gyártmányú papír forgó, vagy egy több ezer forintos műanyag csoda.
Éppen ezért azt javasoljuk, hogy készítsetek ti saját kezűleg forgót a kisbabátok ágya fölé! : ) Rengeteg jó ötletet lehet találni az interneten, vagy a baba boltokban nézelődve is lehet ötletet gyűjteni. Akiknek nem erőssége a kitalálás, viszont a kivitelezésben lelkesek, nekik ajánljuk a hobbi boltokban kapható, összeszerelhető-ragasztható-kifesthető készleteket. Ezeknél az útmutatást követve kell összeeszkábálni a forgót. Azoknak, akik viszont teljes egészében szeretnék maguk elkészíteni a forgót, nekik íme a mini gyűjteményünk első része a témában: a papírból (is) elkészíthető forgók.
Az első képen látható forgó elkészítéséhez színes papír, vagy színes anyagdarabok is felhasználhatóak, valamint kell hozzá még szalag és egy keret. Szerintünk ez nem egy nagyon bonyolult darab, pár óra alatt elkészíthető. Itt találtuk. A második képen látható óriáspamacsok már korábban is szerepeltek nálunk partikellékként (gyerekbulikon és esküvőkön is), ezek is elkészíthetőek valamilyen méteráruból vagy krepp-papírból is, és itt is egy keret és némi szalag szükségeltetik még. Ezt itt találtuk. A harmadik képen szereplő szélforgókat egyszerű elkészíteni mégis látványosak és a legkisebb huzatra is mozgásba jönnek. Ennek az ötlete innen való. Több képet nem sűrítünk ide, de a szélforgó után könnyű elképzelni, hogy az egyéb hajtogatott dolgok is jól mutatnak forgóként, szóval érdemes felfrissíteni az origami tudásunkat, mert például egy tucat hajtogatott virág vagy madár dísszel szinte már kész is a forgónk! : )
A második csoport kicsit macerásabb, varrást igénylő darabokat sorakoztat fel, de ahogy a képek mutatják, megéri velük dolgozni.
Az első képen látható egy hipercuki szivárványos-felhőcskés-esőcseppes alkotás. Ezt filcből is, textilből is elkészíthetjük. Az ötlet innen van. Személyes kedvencünk a második képen látható sárkányos darab, színes és kedves. (Ez akár papírból is elkészíthető, ha valakinek nincs ínyére a varrás.) Itt találtuk. A harmadik képen pedig egy sirálycsoport látható (ami egyébként eredetileg nem egy kiságy felett keringő sirálycsoport, de mi úgy gondoljuk, hogy annak is tökéletes), szerintünk ez is szuper ötlet! Innen van.
Végezetül pedig két viszonylag egyszerűbb, de látványos dísz maradt, ezek elkészítéséhez nem is kell túl nagy kézügyesség:
Az első képen gombból és filcből készített virágok láthatóak, és néhány filcgolyó, míg a másodikon csak filcgolyók és pár faág adja a forgót. Mindkét megoldás látványos és kis munkaigényű. A képek forrása ez és ez.
Így a bejegyzés vége felé hadd adjunk még pár tanácsot a forgó készítésével, elhelyezésével kapcsolatban, mert van pár dolog, ami szerintünk fontos ezeknek a díszeknek az elkészítésekor, mégpedig ezek:
- az egyik leglényegesebb szerintünk, amiről szemmel láthatóan sokan elfelejtkeznek, hogy ez a forgó a babának készül, tehát alulnézetből kell igazán érdekesnek lennie. Igen, tudjuk, hogy a fenti képek között is van olyan, aminél nem érvényesül ez az elv, de azokat is el lehet úgy készíteni, hogy a baba szemszögéből nézve legyenek érdekesek.
- a forgók – könnyedségük sugárzása mellett -, legyenek erősek, stabilak, hogy ha a bébi valamilyen úton-módon mégiscsak eléri őket, ne tudja egy mozdulattal letépni és elemeire szedni. Ha ez nem megoldható, mert például papírból készülnek, akkor csak szimplán gondoskodjunk róla, hogy sehogy ne tudják elérni, tehát tegyük viszonylag magasra. (Ha a masszívság mellett döntünk, tudjuk ajánlani felfüggesztéshez a bőrvarró cérnát, ami szinte elszakíthatatlan.)
- ha van rá mód, hogy leellenőrizzük, hogy van-e egészségre káros anyag a forgóhoz használni tervezett anyagainkban, ellenőrizzük le, ha nincs, akkor biztosítsuk, hogy ne tudja elérni, letépni és megrágcsálni azt.
- nagyon apró, lenyelhető alkatrészeket ne használjunk, vagy rögzítsük őket nagyon alaposan!(pl. gyöngy, nagyon apró gomb, stb.)
- mielőtt elkészítitek, találjátok ki, hogy hogyan fogjátok felfüggeszteni a forgót! Praktikus okokból jó, ha ez a forgó könnyen levehető, vagy félrehajtható, mert eleinte, mikor félpercenként ki kell szedni a kicsit, nagyon bosszantó lehet, ha minden egyes alkalommal beleakadtok, kiveri a szemeteket a sötétben, vagy ilyesmik.
Ezennel be is fejezzük az okoskodást… : )
Ha bármilyen további hasznos tanácsotok, jó ötletetek van a témában , írjátok meg nekünk itt kommentben, vagy üzenetben, vagy a Facebook oldalunkon, hiszen mi még nem vagyunk praktizáló kismamák!
Jó hétvégét kívánunk! : )