csipkés szélű, rózsaszín pöttyös fülbevaló

A képen látható fülbevaló is friss alkotás, mint a tegnapi. Ahogy láthatjátok, afülbevaló barna alapon rózsaszín pöttyös, de elvétve egy-egy helyen arany pöttyök is megbújnak. A fülbevaló átmérőjét tekintve 1,2 cm-es, fém széle csipkés mintázatú. A kis pöttyös egyelőre gazdátlan, ha megtetszett, írj nekünk!

Reklámok

apró háromszöges fülbevaló

Régóta nem jelentkeztünk  ékszerrel, – meg mostanában mással sem, mert kicsit sok munkánk volt -, de most íme itt van az egyik legújabb fülbevlónk! Antik, bronz színű alappal, vidám, színes háromszögekkel! Átmérőjét tekintve 1,2 cm-es, gazdája pedig egyelőre nincs neki! Ha te szeretnél az lenni, írj nekünk!

a zseni átlát a…

Munkavidámítás – a hónap inspirációja

… ezen:

Ez igazán klassz. Ha így néz ki az asztalotok, akkor elmondhatjátok magatokról, hogy zsenik vagytok. Egyetemen ez az állapot leadások és vizsgák időszakában eszkalálódik, munkahelyen meg nagyjából bármikor van min átlátni. Igen, egy kicsit mindannyian zsenik vagyunk. (Veregessük is meg gyorsan a vállunkat ezért. : D)

Azonban most feltételezzünk egy olyan kirívó esetet, hogy a zseni mivoltunkat a rend megalkotásában, és, ami még fontosabb, annak fenntartásában kívánjuk kiélni. Valójában ez a nagyobb kihívás. Nos, az irodai inspirációk folytatásaként ma erre az elvetemült gondolatra fűzünk fel néhány egészen barátságosra sikerült ötletet.

Először is, kukkantsátok meg, mennyiféleképpen lehet kreatívan megoldani az írószerek tárolását, saját kivitelezésben. Viszonylag triviális a konzervdobozok újrahasznosítása. Az viszont már a Ti művészi érzéketeken múlik, hogy hogyan díszítitek: befesthetitek az egészet, de festhettek rá mintát is, dekupázsolhattok rá, használhattok dekortapaszt is. A kombinációk száma a végtelenbe tart. Ha progmatot tanultatok, vagy egyszerűen be akartok vágódni a fiúknál, akkor készítsetek billentyűzetből tolltartót. Vagy mást. A linkelt oldalon találtok még meglepit! : ) Ha pont, hogy nem vagytok kockák, és szeretitek a csillogós, elegáns dolgokat, akkor a Ti asztalotokon tökéletesen fognak mutatni az aranyszínűre átvarázsolt üvegtárolók. A linken leírást is találtok, irtó egyszerű elkészíteni.

Ha viszont a fúrás-faragás a Ti világotok, vagy van a családban erre a feladatra megfelelő segítségetek, akkor az utolsó két kép láttán fog felcsillanni a szemetek. Parafából és natúr fából (ez még szebb) is tudtok készíteni gyönyörű szép írószer tartót a linkeken található útmutatók alapján. Nekünk ez utóbbi az egyik mai személyes kedvencünk. A leírás fázisfotói is irtó szépek ám! : )

Íme, még két jópofa ötlet, amik az apró kütyümütyük tárolásához segítenek. Álmunkban nem gondoltuk volna, de teniszlabdából is lehet kütyütartót készíteni. Sportrajongóknak ajánljuk szeretettel. : ) Ha pedig valamennyire értetek a bőr megmunkálásához, vagy nem féltek kipróbálni egy újabb technikát, akkor ajánljuk Nektek a bőrből készült tárolókat. Mindkét linken találtok útmutatót.

Végül pedig egy tök cuki ötletet mutatunk, amihez nem kell sem óriási bátorság, sem több hétnyi kitartó munka: dobjátok fel keresztszemes öltésekkel a fém tárolóitokat!

Na de elég is a melóból. Nagyon szép hétvégét kívánunk Nektek, és akik még vizsgáznak, azoknak pedig kitartást és boldog mosollyal záruló vizsgaidőszakot! : )

eper láv

A lekvár-szerelem továbbra is tart. És most, az eperszezon derekán végre sikerült alkalmat keríteni az első idei lekvár főzésre. Két személyes kedvencem készült el most egyszerre: a “tök snassz” fehércsokis eperleki és az epres-banános étcsokis változat.

Az alaprecept Varga Gábortól szupercuki szupercukrásztól származik, és miután két éve megkérdeztem a Facebook oldalán, hogy működik-e eperrel is az eredetileg áfonyára írt kompozíció, és VÁLASZOLT, azonnal neki is estem az első kísérletnek. Jelentem, működnek a megmókolt változatok is, úgyhogy most bátran beavatlak Titeket abba, amit én készítettem.

Először is készítsétek elő az üvegeket: főzzétek ki őket közvetlenül a lekvár készítés előtt, és a lehető legsterilebb módon tároljátok őket a főzés végéig (nem fogdossuk a belső peremét kézzel, nem hapcizunk rá stb. : D)

A fehércsokis eperlekvárhoz vegyetek 1 500 gramm megtisztított, megmosott epret, hozzá 130 gramm fehércsokit és 500 gramm 1:3-as Koronás befőzőcukrot. Kutyuljátok össze egy lábosban, és tegyétek fel főni.

Az étcsokis változathoz pedig készítsetek elő kb. 1 200 gramm megtisztított, megmosott epret és 300 gramm megpucolt, felkarikázott banánt a 130 gramm étcsokival (én Bocit használtam) és Iaz 500 gramm 1:3-as Koronás befőzőcukorral . Egy lábosban keverjétek össze, és ugyanúgy tegyétek fel főni, mint a másk adagot. Lehet multitaskolni, én is egyszerre csináltam a kettőt.

Részemről nem szeretem a (elnézést a szóhasználatért) csoffadt eperdarabkákat a lekvárban, úgyhogy galádul elturmixolom ezeket. Most is így tettem mindkét lekvárral. Emiatt gyakorlatilag pokolra lehet jutni, de ez van, vállalom. : )

Mindkét lekvárra igaz, hogy nem kell nekik sok idő, amíg elkészülnek (20-30 perc alatt végezni lehet velük), és onnan tudjátok, hogy elkészültek, hogy ha egy kicsit kitesztek egy tányérra, akkor hártya képződik rajta. Kóstolgatni is lehet, de itt is tartsátok be, hogy a lehető legsterilebben járjatok el. Ez a lekvár tartóssága miatt fontos.

Amikor rámondjátok az amment, hogy kész vannak, akkor töltsétek tele az előzőleg kifőzött üvegeket, zárjátok le őket nagyon alaposan (én nem használok celofánt, mert a család egyes tagjait kirázza tőle a hideg : D), és azonnal fordítsátok le. Így légmentesen záródnak. Később tudjátok ellenőrizni, hogy jól sikerült-e lezárni az üvegeket: ha nem lehet pattintgatni a tetejét, akkor jó. Ha lehet, akkor levegő került bele, ez esetben ezt egyétek meg legelőször.

Szóljatok, ha kell tuti palacsinta recept! : D

fülbevaló Mucha képrészlettel

Ma a legújabb fülbevalóim egyikét prezentálom, ezt a visszafogott, virágos, Alfons Mucha képrészlettel ékeskedő darabot. Méretét tekintve 1,2 cm átmérőjű. Hovatartozását tekintve gazdátlan… : ) Ha érdekel, írj nekünk!