A Baptista Szeretetszolgálat ahogy tavaly és tavalyelőtt, idén is meghirdette a (L)átható szeretet nevű programot. Tavaly én is jelentkeztem erre a programra: egy kislánynak raktam össze egy cipősdoboz méretű dobozba karácsonyi ajándékokat. Erről és egyéb részletekről tavaly írtam itt a blogon is.
Röviden: a (L)átható szeretet program lényege ugyanaz, mint a közismertebb Cipősdoboz akcióé – rászoruló gyermekeknek lehet karácsonyi ajándékot készíteni, ami bele kell, hogy férjen egy cipős dobozba -, azzal a különbséggel, hogy a (L)átható szeretet keretein belül a megajándékozottak látássérült gyerekek, és az ajándékkészítés egy konkrét, kiválasztott gyermek részére történik.
Idén november 8-ig lehet jelentkezni a programra, a jelentkezés után elküldenek nekünk a kiválasztott gyerkőcről vagy gyerkőcökről pár hasznos információt (kor, érdeklődési körök, stb.), ami alapján összeállíthatjuk neki(k) az ajándékunkat. Ezután december 12-ig lehet Budapesten leadni a kész dobozokat, vagy el lehet küldeni a megadott, budapesti címre postán. Jelentkezni itt lehet az akcióra.
Plusz bátorításként mondom, hogy tavaly én úgy döntöttem, hogy szeretnék még a számomra kiválasztott kislányról több információt megtudni, és megírtam emailben a kérdéseimet, amikre készségesen válaszoltak, valamint a csomag leadásnál is problémás voltam : ) talán péntekre esett a leadási határidő, de én (és biztosan más is…) leadhattam még a rákövetkező hét elején minden gond nélkül, szóval rugalmasak és segítőkészek voltak a szervezők is.
Mindenkit csak bátorítani tudok, hogy vegyen részt ebben az akcióban, mert ez egy szép dolog! Persze, ha nagy falatnak tűnik egy látássérült gyermeknek ajándékot készíteni – bár nyújtanak hozzá segítséget-, akkor a “sima” cipősdoboz akcióval is el lehet kezdeni a nagylelkűsködést, az egy fokkal egyszerűbb, majd arról is írunk újra : ) Hajrá, hajrá! : )