egy éves a Gombszem Művek!

Remegő kézzel írtuk le a mai bejegyzés címét… alig akarjuk elhinni, hogy máris elérkeztünk az első Gombszem-szülinaphoz. Nagyon gyorsan elröppent az első év, még úgy is, hogy emlékszünk, mennyi előkészületet és előzetes munkát igényelt az, hogy egyáltalán elindítsuk a blogot és a kis varrós bizniszünket.

Bizonyára azért szalad ilyen gyorsan az idő, mert az első (pontosabban a nulladik és mínusz egyedik) pillanattól kezdve folyamatosan nagyon kedves visszajelzéseket kapunk Tőletek. Nagyon hálásak vagyunk mindezért, ugyanis  Nélkületek el sem kezdtük volna, és az is biztos, hogy nem tartanánk ott, ahol: egy év alatt ketten összesen mintegy 250 saját művet állítottunk elő, vegyesen neszesszereket, kitűzőket, bőr ékszereket, táskákat, gyerek cuccocskákat, konyhai kincseket, és még sok-sok olyasmit, amivel Titeket próbáltunk rávenni az alkotásra.

Hogy viszonozzuk Nektek a határtalan kedvességeteket, játékot indítunk, amelynek keretében egy nagyon egyszerű kérdésre kell csak helyesen válaszolni. Ez lesz a nyeremény:

A következő kérdésre kell 2013. október 7. éjfélig válaszolni:

Mi volt a legelső termék, amit bemutattunk Nektek itt a blogon?

Az eredményhirdetést 2013. október 9-ére tervezzük. Kérjük, hogy figyelmesen töltsétek ki a tesztet, beleértve a saját adataitokat is, mert az utóbbiak nélkül nem tudunk értesíteni Titeket, ha nyertetek. Természetesen semmilyen adatot nem adunk ki harmadik félnek.

Köszönjük, hogy szerettek és olvastok minket, és viselitek az újabb és újabb műveinket! ♥

pöttyök karkötővé riszájkölve

Pöttyök minden mennyiségben – a hónap inspirációja

A pöttyös hónaptól búcsúzva (hüpp-hüpp) még egy utolsó, nagyon kedves ötletet mutatunk az alkotni vágyóknak. Nevezetesen egy karkötő elkészítésének a módszerét, amelyhez elég egy régi, szétnyúlt/kinőtt (vagy direkt ebből a célból turizott) pöttyös póló két kis darabja, valamint egy összefogó fémkapocs, végül egy kis hurkolási-csomózási tehetség. Sajnos nem a mi ötletünk (hanem a Hot Polka Dot weboldal szerzőjének a műve), viszont úgy gondoljuk, érdemes megosztani mindenkivel, aki szereti a puha és barátságos kiegészítőket.

Ez lesz a végeredmény.

Az elkészítése nem bonyolult, csak követni kell a képeken a hurkolós varázslat fázisait.

A képek sorszámait követve a következőt kell tenni:

  1. Végy két darab 45 x 15 cm-es pöttyös póló darabkát. Hajtsd be hátra a foszlós széleket, hogy azok takarásban legyenek. A bal oldali anyagból csinálj egy sima hurkot, áthúzva a jobb oldali előtt.
  2. A jobb oldali darab alsó végét hajtsd rá a bal oldalira.
  3. Az előzőleg balra felhajtott véget fogd meg, és bújtasd át felváltva a másik anyag alatt és felett, mintha szőnél. A többi véget is dolgozd el hasonló módon: egy szövedéknek kinéző, összetett huroknak kell előállnia.
  4. Az óriáshurkodat egyengesd el, és húzd meg annyira, amennyire feszes karkötőt szeretnél belőle.
  5. Vágd le a megfelelő méretűre a két végét, úgy, hogy a két ujjad közé összeszorítva hagyod.
  6. Ez után már csak az összeszorító kapocs párt kell rávarázsolni a végekre, úgy, hogy jó erősen tartsa az anyagokat.
  7. Kész, kész, kész kééééész! : )

Reméljük, hogy Nektek is tetszik! Megjegyezzük, hogy bár nem csak pöttyös anyagból lehet elkészíteni, sőt, akár két különböző anyagot is kombinálhattok (úgy nagyon látványos lesz a végeredmény), de lássuk be, a pöttyös változat a legcukibb a képen is… szóval lehet másmilyenből is, csak nem érdemes. : )

Most pedig, átadva a helyet a várva várt októbernek, érzékeny búcsút veszünk a szeretett pöttyöktől, de sosem felejtjük el őket, például akkor sem, ha nagyon szép sütit készülünk sütni… : )

zsákocska, szintén Beninek

Elkészült a kis zsák abból az anyagból, ami Beni etetőszék párna varrásából maradt meg. A mérete: 41 x 42 cm. Sötétzöld zsinórt választottam összehúzónak, végtére is Beni egy kis pasi ugyebár, így mégsem rohangálhat csajos zsákkal.

A lenti képeken látható az összehúzó rész és a sarokrész nagyobban.

Reméljük Beninek és az Anyukájának is tetszik majd a kis zsák, és sokáig szolgálja majd rendületlenül a kis tulajdonost!

szürke csíkos neszi csipkével

A tegnapelőtti posztban egy csipkével díszített szürke oldaltáskát mutattam be, nos, ahogy sejthető volt, a kistestvérét is gyorsan elkészítettem:

Az anyagok teljesen ugyanazok, mint amiket az említett táskánál is használtam, tehát ez is ezüst színű szálakkal átszőtt, puha, szürke pamutból készült, és a bélése is ugyanolyan világos türkizkék színű. A neszesszer mérete 18 x 14 cm.

Csakúgy, mint a táska, szintén vihető… szettben és egyenként is : )

Beni etetőszék párnája

Elkészült Beni etetőszékének 3. párnája! A család türelmét köszönöm : )

Az előző kettőről sajnos nem csináltam jó fényképet, azért nem dicsekedtem vele, de egyébként szinte ugyanígy néznek ki. Kérésre készítettem őket úgy, hogy jó legyen ebbe az ikeás etetőszékbe (Antilop nevű), hiszen Beninek ilyenje van.

Nekem annyira megtetszett, hogy készülnek további példányok is! Van például szuper vizilovas és baglyos anyagom, ami erre teljes mértékben ideális lenne : )
Ha valakinek megtetszett az elgondolás, és ilyen, vagy másmilyen etetőszéke van, szóljon bátran, szívesen készítünk székpárnákat más gyerkőcök kényelme kedvéért is! A párna két cm vastag szivacsból készült és van két megkötője, amivel az etetőszékhez lehet rögzíteni. A szivacs kivehető a huzatból, így együtt is, külön is kimoshatóak.

Remélem hiánypótló termékre sikerült rábukkannunk, és azt is, hogy sokan kedvet kaptok egy ilyen vidám kis párnához!

szürke csíkos táska csipkével

Talán rémlik még a vegyes szerelmes-csipkés hónapunk… Nos, így fél év elteltével talán bevallhatom, hogy a csipke bevonását az inspirációk körébe én hisztiztem ki Roninál, mondván, hogy nemcsak gót és ízléstelenül kihívó alkalmazásai elképzelhetők. Persze nem kellett őt sem sokáig győzködni, talán láttátok, mennyi teljesen emberközeli és abszolút hordható megoldást találtunk a csipke használatára. : )

Most újra előtört bennem a csipkemánia (ezt vehetitek fenyegetésnek : )), és a hétvégén már el is készült egy táska ennek szellemében:

Amint látható, egy pihe-puha, de nem nyúlékony, ezüst csíkokkal átszőtt világosszürke anyagot használtam, és a Nagyi függönyvarrási akciójából megmaradt csipkét varrtam rá díszítésül.

A mérete 40 x 34 cm, alul nagyjából 8 cm-esre kiszélesítve. A pántja jó hosszú, 70 centis, így a nálam (= törpeméretnél) magasabbaknak is kényelmes lesz. Ahogy minden táskát, ezt is elláttam béléssel, méghozzá tompa világos türkiz színűvel, és kapott egy belső zsebet is. A táska patentokkal záródik. Minden teherbíró varrása dupla, így nem kell félni, hogy hamar tönkremegy, hacsak nem ólomtömbök szállítására használja valaki. : D

Ki kéri?

pont-tok

Pöttyök minden mennyiségben – a hónap inspirációja

Mint ahogyan a múlt héten már beharangoztuk, tele lesz pöttyökkel a szeptember. Ennek szellemében most egy több mindenre is hasznosítható tok varrására buzdítunk Titeket. A művelet egyébként hasonlóan egyszerű, mint régebben a tyúkláb mintás zsepitartó elkészítése volt, így egészen kezdő varrók is nekiláthatnak, és mivel a varrás mennyisége sem tetemes, a varrógéppel nem rendelkezőknek sem kell meghőkölni a feladattól. Valahogy így fog kinézni a végeredmény:

Ami szükséges az elkészítéséhez:

  • textil darabok a tok külsejéhez, béléséhez és a füléhez,
  • cipzár,
  • tű, cérna, olló.

A folyamat pedig a következő:

  1. Vágjunk ki a külsőnek és a bélésnek szánt anyagokból 2-2 akkora méretű, kör alakú anyagokat, amekkora tokot szeretnénk, kb 0,8 cm-es ráhagyást számoljunk a szélén.A miénk 9,5 cm átmérőjű.
  2. Egyet-egyet a külső és a belső anyagból vágjunk ketté.
  3. A képeken látható módon varrjuk rá az az egyik félbevágott bélés darabot a cipzárra.
  4. Majd varrjuk rá a külső anyagot is a cipzárra a színével lefelé.
  5. Ha ezt megtettük, akkor ezeket már ki is fordíthatjuk (a kép bal oldali része), majd csináljuk meg ugyanezt a három lépést a másik cipzárszáron is.
  6. Ha felvarrtuk az anyagokat a cipzárra, varrjuk össze őket a cipzár mellett, így tuti nem fognak tudni becsípődni. (Ez a lépés nem olyan fontos ennél a fazonú toknál, így kihagyható, de szerintünk szebb így : )
  7. Kifordítva, hosszában hajtsuk össze a fülnek szánt anyagot és varrjuk össze a széleit a hosszabb oldala mentén (7/a), majd fordítsuk ki, és a két szélét is varrjuk végig (7/b). (Itt is elengedhető a második lépés, de szerintünk ez is jobban mutat így).
  8. Mivel a cipzár sokkal túllóg az anyagon, vágjuk le a túllógó végeit az anyag szélénél, de egy kis megerősítő varrással varrjuk össze a cipzárt, nehogy szét tudjon nyílni. (A 9. képen látjátok, hogy hogy néz ki összevarrás után). (Ezt a lépést amúgy meg lehet spórolni úgy, ha csak a 11. lépés után, tehát az anyagok összevarrása után vágjátok le a cipzár végeket.)
  9. A fület félbehajtva tűzzük oda a kör alakú anyagra, ahol szeretnénk majd, hogy legyen, és a így ez az oldal elő van készítve, a másik oldalnál egy gombostűvel érdemes összetűzni a külsőt és a bélést, hogy ne mozduljanak el varrás közben.
  10. Tegyük egymásra a tok két előkészített oldalát a külső anyagokkal egymás felé és tűzzük össze, hogy ne mozduljanak el. Ami fontos, hogy húzzuk ki a cipzárat, mert ha összevarrás után jut eszünkbe, kifordítva elég nehéz lesz kihúzni (tapasztalatból mondom…: ).
  11.  Varrjuk össze körben az anyagokat.
  12. Fordítsuk ki a tokot.
  13. Varrjuk körbe úgy, hogy  a kifordítás által belülre került anyagszélek ne látsszanak belülről sem. (Tehát ha a 11. lépésben kb. 0,5 cm-t hagytunk az anyag szélén, akkor most is legalább annyit hagyjunk.) És készen is vagyunk!

Na  jó, még nem vagyunk teljesen kész, de majdnem. Hiszen fület azért csináltunk a toknak, hogy azt valamire használjuk. Mi egy kulcstartó karikát tettünk bele, de lehet például egy kis karabinert is. A cipzárt pedig szebbé és könnyebben megfoghatóvá tettük a gyöngyös húzóval. A lenti képeken láthatjátok a végeredményt egy-két felhasználási öltetettel együtt.

Reméljük, megtetszett nektek is ez az ötlet, és készítetek magatoknak vagy ajándékba ilyen kedves kis mütyürt!