üvegékszer workshop a Bigyó Műveknél

A hétvégén a Bigyó Művek, azaz Garamvölgyi Gerda üvegékszer készítő workshopján jártam egy barátnőmmal, Anikóval. Izgatottan vártuk már a hétvégét, hogy mit és hogyan készíthetünk majd. A szombat délelőtti workshopra jelentkeztünk, ehhez a Szent István park melletti Herzen utcában kellett megjelenni 10 órakor, ahol Gerda keksszel és gyömbérszörppel várt minket.  Semmi speciális ruházatot nem igényel a foglalkozás. Gyakorlatilag egy két órás program, de ha az ember határozott elképzelésekkel érkezik, akkor lehet, hogy még ennél is gyorsabb, ha pedig hajlamos elálmélkodni az üveg alapanyagok sokféleségén és egyben el is bizonytalanodni, hogy pontosan mit és miből akar készíteni,  akkor simán kitöltheti az eredetileg meghirdetett 3 órát. Az instrukciók elhangzása után kezdődhetett a munka. A kitalált ékszerekhez mindenkinek magának kell levágnia a szükséges üvegdarabokat, de Gerda természetesen itt is segített, ha igény merült fel erre. A levágott üveg darabokat rétegekben össze kell ragasztani attól függően, hogy mekkora és milyen ékszert szeretnénk végeredményül. Ezeket aztán egy kemencében kell magas hőfokon, sok-sok órán át sütni (ha minden igaz, ez a rogyasztás). Ezt viszont már csak Gerda csinálja egyedül, így az ékszerek nem lesznek kész a workshop alatt, hanem a rákövetkező napok valamelyikén lehet visszamenni értük, megbeszélés szerint. Mi kedden mentünk a műveinkért, melyek a lenti képeken láthatóak. A kemény munkánkat megjutalmazandó, betértünk a Bigyó Művek főhadiszállásához közel eső The Donut Library-be is egy-egy fánkért… : )
Ugye milyen szépek? (Az ékszerek és a fánkok is… : )
Ha eddig nem ismertétek volna a Bigyó Műveket, akkor a Facebookon és a Bigyó Művek honlapján informálódhattok róla. Ja, és menjetek ti is ékszert készíteni! : )

Reklámok

Nos, mit gondolsz?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s