az ajándékkísérő kártyák visszatértek!

Hó-zik-zik-zik – a hónap inspirációja

A karácsonyi előkészületek során a lakás kisminkelésén és az ajándékok elkészítésén, illetve megvásárolásán túl gondolnunk kell az üdvözlőkártyákra is, amiben a legszebb személyes jókívánságainkat átadhatjuk. Ilyen témában tavaly karácsony előtt is írtunk több bejegyzést is, de olyan sok szép ötletet találtunk azóta, hogy nem tudtunk ellenállni a kísértésnek, hogy ne mutassuk meg a legújabbakat is Nektek.

Első körben azokat mutatjuk meg, amiket kis kézügyességgel és megfelelő alapanyagok birtokában Ti is egyszerűen el tudtok készíteni. Az első mindjárt az egyik személyes kedvencünk: a hóemberkéhez csak újrahasznosított papír kell és tempera, és zseniális a végeredmény. A ragasztott karácsonyfadíszeket színes papírokból, például csomagolópapírból, vagy akár igényesebb színes magazinokból is ki tudjátok vágni.

Karácsonyfadíszeket gombokból is varrhattok vagy ragaszthattok az üdvözlőkártyára. Nagyon szellemes megoldás mindkettő, és persze azért szeretjük nagyon, mert van némi köze úgy általában a gombokhoz… : )

A filcből ragasztott karácsonyfát újrahasznosított papírra felragasztva egészen természetes hatást tudtok elérni. A csillag alakú lyukhoz már kapni speckó lyukasztókat, de a türelmesebbek sniccerrel, pengével is próbálkozhatnak, és ha fekete tűfilcet használtok a szöveg megírásához, igazán szép lesz az összhatás. Ennek az ajándékkártyának a dizájnja profi tervezésű, viszont szerencsére egész könnyen lopható az ötlet, otthoni körülmények között is. : )

A világoskék alapon fehér mintájú címkéket más színkombinációval is elkészíthetitek. Ez akkor praktikus, ha csak egy nevet szeretnétek ráírni, nem egy hatrészes folytatásos regényt. Mi ezt úgy készítenénk el, hogy egy kicsit keményebb papírra, pl. 150 g/m2 körüli vastagságú karton két oldalára felragasztanánk a mintás papírt, és utána vágnánk körbe, illetve lyukasztanánk ki. Így a sorozatgyártás is könnyen megoldható. A színes papír kiválasztásakor arra ügyeljetek, hogy fekete, arany- vagy ezüstszínű, esetleg fehér tollal jól láthatóan tudjatok rá írni.

A keresztszemes hímzéssel díszített papírcímkéket akkor ajánljuk, ha jó adag türelemmel meg vagytok áldva. Nagyon-nagyon látványosak, viszont arra ügyeljetek, hogy a nagy lyukasztgatásban hagyjatok helyet a név megírásához. Ennél a megoldásnál célszerű a mű hátulját, amin nem olyan szép a varrás, leragasztani.

A norvégmintás rénszarvasok mellett (amiket a legegyszerűbb rénszarvas alakú vágósablonnal lenne kivágni… : p), láttok ugyanazon a képen dekortapasszal díszített címkéket is. Ezek pikk-pakk elkészülnek, és nagyon látványosak tudnak lenni, főleg akkor, ha egy a dekortapasszal harmonizáló kötöző zsinórt választotok hozzá.

Most pedig jöjjenek a hardcore ajándékkártyák. Há-há! Persze ezeket sem lehetetlen elkészíteni, csak kicsit összetettebbek.

Az első képen lévőhöz például viszonylag sokféle alapanyag szükséges: kell hozzá valamilyen nyomtatott részlet (ilyet otthon is tudtok gyártani), textil és gombok is, és többféle technikát kell kombinálni hozzá, így varrógépre is szükségetek lesz. Viszont nagyon szép a végeredmény, úgyhogy bőven megéri bíbelődni vele. Ezt inkább nagyobb, A6-os körüli méretben érdemes elkészíteni, mert így könnyebb a gombokkal és a többi dologgal bűvészkedni, és látványosabb is a  végeredmény. Szerintünk ez olyam mutatós, hogy díszként és jól mutat, így a megajándékozott a következő karácsonyokkor dekorációs elemként el tudja használni.

A térbeli karácsonyfát többféle zöld és más színű zöld papírból, hajtogatós-ragasztós technikával el tudjátok készíteni. Ha szeretnétek írni a belső felületre, akkor úgy tervezzétek meg a karácsonyfát, hogy legyen elég hely a szövegnek.

A mikulásvirágos térbeli képeslapot azért tartjuk érdekes ötletnek, mert ez a növény is a télhez kapcsolódik, viszont nem olyan gyakran használják a téli ünnepek szimbolizálására, mint a fenyőt.

Az ágakból készült fenyő szintén nagy kedvencünk. Egy régi újságpapírra vannak felragasztva a kis ágak, és annyira szép a végeredmény… amellett, hogy ajándékkísérőnek adhatjátok, ez a változat ajtódíszként vagy fali dekorációként is tökéletesen megállja a helyét.

Végül azoknak mutatunk néhány ötletet, akik vagy kész ajándékkísérőket keresnek, vagy szeretik magukat grafikai tervezőprogramokkal szórakoztatni. Egyre több helyen találni a neten nyomtatható, akár ingyenesen letölthető címkéket és képeslapokat, úgyhogy azoknak sem kell lemondaniuk erről a műfajról, akik még nem kaptak Nobel-díjat fotosoppolásból. : )

Az első képen mindjárt egy sorozatnyi ötletet láthattok, ezek közül a harmadik sorban lévő angyalka szerintünk irtó aranyos.

A kutyafejű rénszarvasok esetében a hagyományoktól teljesen eltérő színek tetszettek meg nekünk: ezek az ajándékkísérők biztos, hogy nem olvadnak be a klasszikus zöld-piros színvilágú kártyák közé.

A harmadik képen egy sorozatnyi címkét láttok, amiket akár ki is tudtok nyomtatni otthon. Nagyon aranyosak, úgyhogy ha nincs lehetőségetek saját kezűleg elkészíteni a kártyákat, akkor ez elég jó mentő ötlet lehet. Végül is a nyomtatást Ti hajtottátok végre, szóval ebben is volt saját munka, nemdebár? : D

A fehér alapon vékony vonalakkal mintázott címkék a maguk kifinomultságával meglepő módon francia neveket tartalmaznak. Egészen könnyű elképzelni, hogy Amélie is ilyeneket tenne a karácsonyi ajándékokra. : )

Végül mutatunk még egy nagy kedvencet: a sötétszürkés-feketés alapon világos betűkkel és motívumokkal díszített címkék az iskolákban feldíszített táblákra emlékeztetnek bennünket, persze kicsit cirkalmasabb grafikai megoldásokkal, mint amit a suliban összehoztunk a színes kréták segítségével.

Nos, kedvet kaptatok az ajándékkártyák saját kezű elkészítéséhez? Még bőven időben vagytok, akár többfélét is kipróbálhattok! Hajrá! : )

Advertisements

Nos, mit gondolsz?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s