A madáretetés alapelvei

Szárnyas barátaink a ház körül – a hónap inspirációja

Eljött egy újabb hónap első péntekje, ami nálunk azt jelenti, hogy beharangozzuk a hónap inspirációs témáját, ami most nem más, mint a madáretetés! Novemberben ezt a  témát próbáljuk kicsit körüljárni, kezdve ma az alapismeretekkel.

Ha nem kertes házban laktok, attól még olvassátok csak  nyugodtan tovább a bejegyzést, hiszen társasházak ablakaiból is, és a parkba akasztott eleségekkel is rengeteget segíthettek a madaraknak. (Én sosem laktam családi házban, mégis mindig volt madáretetőnk,amiből legalább hármat én csináltam, a többit Nagypapám : )

A témában volt némi háttérismeretünk is, és utána is olvastunk a dolgoknak, így a madáretetéssel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat összegyűjtöttük ide Nektek és magunknak, nehogy a jó szándékból valami baj süljön ki. Nézzük is meg őket!

A képek forrásai ez és ez.

A madáretetést a fagyok beálltakor kell elkezdeni (általában november elején), és amíg az idő nem enyhül, addig folytatni kell . Időközben nem szabad abbahagyni az etetést, mert a madarak megjegyzik a biztos élelem forrásokat, ha azonban egy hidegebb napon hiába teszik meg az – akár hosszú – utat az etetőig, mert azt üresen találják, az a halálukat is jelenheti. Az etetést az időjárástól függően március végén, április elején lehet abbahagyni, mert ekkor már találnak a madarok friss növényhajtásokat, és eddigre a rovarok is aktivizálják már magukat. Azért kell még a fagyok ritkulása után is folytatni az etetést, mert a koratavaszi fészeképítés, és a költöző madarak vándorlása sok energiát emészt fel, amit  tél végén a természetes forrásokból nehezen biztosítanak.

Ha már etetünk, átgondoltan helyezzük el az etetőt, hogy a potenciális ragadozók ne veszélyeztessék az elmélyülten lakmározó madarakat. Társasház esetében – hacsak nem a földszinten lakunk -, ez egyszerű. Ha nem tudjuk magasra helyezni az etetőt, vagy nem akarjuk, mert úgy nehézkes az eledel utánpótlása, akkor nyílt terepre tegyük, hogy a madarak időben észrevehessék a rájuk leselkedő ellenségeket.

Vannak olyan madarak, melyek nem szállnak az etetőre, őket a talajról kell etetni. Esetükben fontos, hogy a kitett eledelt ne lepje el a hó, hogy megtalálják azt, valamint, hogy ne vizesedjen ál az eldel.

Ez az utóbbi kitétel az etetőknél is fontos, így ha lehet, az etető legyen fedett, mert a víz a legtöbb eledelnek nem tesz jót.

Sokan nem tudják, hogy a madarakat itatni is fontos, hideg időben ez elég macerás dolog, hiszen az itatóvíz hamar befagy. Ha csak egy kis tálkában teszünk ki vizet, jó ötlet beletenni valami nehezéket (nagyobb kavicsot), hogy a szélére szálló madár súlyától ne billenjen ki.

Az etetőt pár hetente ki kell takarni, alaposan kisöpörni, de akár vízzel is ki lehet mosni.

A végére maradt a lényeg, hogy ha már minden körülmény megfelelő és kész az etetőnk, akkor mit is adjunk enni a madaraknak. (Itt azt is fontos ktisztázni, hogy mit ne adjunk nekik.)

A képek forrásai ez, ez és ez.

Arra a kérdésre, hogy mivel etessük a madarakat, szerencsére sok jó válasz van. Etetésre megfelelő a napraforgó, búza, tökmag, lenmag, köles, kukorica, – gyakorlatilag a legtöbb szemes takarmány-, továbbá a magas energiatartalmú olajos magvak (mogyoró, dió) is nagyon hasznosak. Sok madár az almából is szívesen eszik, azt is érdemes kitenni.  Szalonna és faggyú  is kitehető, de figyelni kell rá, hogy ne legyen, fűszerezett, sózott vagy füstölt. Ez persze a magvakra is igaz!
Aki szereti a kész megoldásokat, nekik ajánljuk a boltokban kapható madárkalácsokat, hálóba tett cinke gombócokat.

Amivel nem szabad etetni szárnyas barátainkat, azok a sós, füstölt, fűszeres áruk, vegyszerrel kezelt vagy sózott magvak, romlott ételek. A kenyér- vagy egyéb pékárú morzsájával való etetésről azt kell tudni, hogy ezek a eledelek átvizesedve erjedésnek indulnak, és a madaraknál gyomor- és bélgyulladást okozhatnak. Tehát az etetőbe kitenni nem szabad, mert ott napokig álhtanak, átvizesedhetnek, mire a madarak megeszik. Viszont ha direkt a madár sereg elé szórjuk, és a madarak azonnal elfogyasztják, úgy nem káros az egészségükre. (Mi a kenyérmorzsával való etetés eme kettősségéről például nem tudtunk : )

Nagy vonalakban ennyit gondoltunk megosztani a témáról ma, de aki a miénknél részletesebb leírásra kíváncsi, annak ajánljuk például a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesült téli madáretetésről szóló írását, melyben pontosan taglalva van, hogy mit miért, és miért ne csináljunk. Itt pedig arról is olvashattok, hogy hogyan kell időzíteni az etetés befejezését.

Reméljük tetszett Nektek a madáretetésről készített rövid összeállításunk!
A következő hetekben nézünk majd otthon elkészíthető madáreledeleket és különböző madáretetőket is, addig is gondolkozzatok, hogy hol legyen majd az etető és az itató! : )

Reklámok

Nos, mit gondolsz?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s