Tweed Run – őszi kiadás

A hétvégén volt a Tweed Run Budapest szervezésében őszi Tweed Run kerékpáros felvonulás, ahogy azt a Facebook oldalunkon reklámoztuk is. A Szervezők jóvoltából immáron második alkalommal zsűriként és szponzorként vehettünk részt az eseményen. Az első alkalom idén május végén volt, a Tweed Run – Csak Csajok! eseményen, erről több bejegyzésünket is olvashattátok. Az teljes igazság kedvéért elmondom, hogy szeptember 13-án volt Tweed Run – Csak Pasik! rendezvény is, ahová szintén meg voltunk hívva, de egyéb elfoglaltságok okán sajnos nem tudtunk elmenni. A lényeg, hogy most vasárnap ott voltunk és megint nagyon klassz volt! : )

Az első kép Bokor Istváné innen, a második kép saját, a harmadik pedig Kékesi Anikó fényképe innen.

Kicsit morcosan indult a reggel, hiszen hűvös volt és köd, de ez a felvonulás kezdetére megváltozott, hiszen nagylelkűen előbújt a nap a felhők mögül és napnyugtáig nem is bújt vissza mögéjük. Ahogy mindig, most is a városligeti Pántlikánál volt a gyülekező – és egyben a felvonulás végpontja is. A versenyben indulók nevezése és a flash mob betanulása után biciklire pattantunk, és vidáman átkerekeztünk a városon. Az Andrássy útról a Nagymező utcára fordulva, majd a Bajcsy-Zsilinszky úton és az Alkotmány utcán értük el a Parlamentet, ahol a lelkes táncoslábúak először mutathatták be frissen betanult swing mutatványukat – a közönség nagy elégedettségére. Bezsebelve a tapsot és az elismerő pillantásokat, visszakászálódtunk a biciklikre és  Margit-hídon át jutottunk el a Várkert Bazárig. Itt fotózkodtunk kicsit, majd továbbindultunk de hamarosan jött a következő megállóhely a Go Mobility kerékpár bolt, ahol teával és finom harapnivalókkal vártak bennünket. Köszönj szépen! : ) Pestre vissza a Szabadság hídon át jutottunk, majd a Kiskörúton és az Andrássy úton végig haladva visszaértünk a Hősök terére, ahol másodszor is bemutatásra került a nagy sikerű flash mob.

A képek saját készítésűek.

Visszaérve a Pántlikához megkezdődött a versenyzők felvonulása, a zsűrizés, és a hamburgerezés. Majd a zsűri némi tanakodása után – hiszen nehéz volt a dolgunk a sok jól felkészült induló miatt -, az eredmény is megszületett, mely kihirdetésre is került. A Gombszem Művek felajánlása a Tweed leány kategória győztesének a nyereménye lett. Ezúton is gratulálunk! : )
Volt egyébként tweed leány és tweed legény, női és férfi gengszter kategória, család /pár/összhang kategória, veterán és retró kerékpár kategória, bajusz- és szakáll verseny, valamint sütisütő verseny. Továbbá a rendezvényen készített fotókat beküldve a fotósok is díjazásban részesülnek.
Megint nagyon jó volt a hangulat végig, ezt támasztja alá a sok mosolygó arc a fényképeken is! Reméljük nektek is meghozzuk a kedveteket, hogy legközelebb részt vegyetek ezen a klassz kis eseményen, hiszen nagyon jó élmény! Nem csak beöltözve lehet rajta részt venni, de persze ez a lényege, és a versenyen sem kötelező részt venni. Elég ha eljössz és jól érzed magad! Reméljük találkozunk Veletek is jövő április elején, ugyanis akkor lesz a következő Tweed Run! : )

Az első kép Kékesi Anikóé innen, a második pedig saját készítésű.
Még több képet találhattok a Tweed Run Budapest oldalán!

Reklámok

Nos, mit gondolsz?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s